Tikos Kitty, Miss Fitness Hungary, vagyis a legszebb sportos hölgy címét elnyerte, mégis úgy érezte, valami hiányzott számára a tökéletességhez. Kés alá feküdt, szebb, leginkább teltebb idomokat szeretetett volna. Régi álma vált valóra, ehhez pedig nagyon is tudatosan különleges megoldást választott. Kittyt is a Mad Men – Reklámőrültek című tévésorozat sztárja, Christina Hendricks hegyes mellei fogták meg, ami korábban Angliában valóságos divathullámot indított. Ott nők százai döntöttek úgy, hogy csúcsos végződésű mellimplantátumot ültetnek be, csak hogy jobban hasonlítsanak a színésznőre. Kitty 22 éves, korának leginkább megfelelő, kúp alakú implantátumot választott. Huszas éveinkben ugyanis a mellünk épp ilyen alakú, 30 évesen pedig csepp. Ez folyamatosan változik életünk során, így az mellimplantátumok kiválasztásának fontos tényező az alkat mellett a kor is.

Miss Fitness Hungary boldogan a mellnagyobbító műtét után

A kúp alakú forma azok számára különösen ajánlható, akik sokat fogytak, vagy hosszú ideig szoptattak, és ettől megnyúlt és megereszkedett a mellük, illetve széles körben ajánlható minden páciensnek – vélekedett az angol Professzor – hiszen a széles méret és különböző kiemelkedésűek lehetnek. Ez más néven projekciót jelent, ami lehet alacsony
(LO), közepes (MD), magas (HI), extra magas (XH)) szilikon polyuretán bevonatú emlőimplantátumok lehetségesek egy méreten belül.

Kitty mosolyogva várta a mellnagyobbító műtétet

A kúp alakú implantátum beültetése esetén a mell szövetei újraformálódnak az implantátum körül, hatékonyan emelik meg a mellet, és hegesedés nélkül keltenek telt és természetes hatást. Mellünk feszesebb, fiatalosabb lesz, és valóban “vissza mehetünk az időben”, újra huszonéves önmagunkat láthatjuk a tükörben. Emellett nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a kúp alakú mellimplantátumokkal el lehet kerülni a mellek felvarrását is, amellyel akár elkerülhető egy csúnya T alakú metszés, amely valószínű nyomot hagyhat.

Ez a formájú szilikon emlőimplantátum kizárólag polyuretán felületttel készül– hiszen az teljes mértékben kitapad. Ez a forma Brazíliában, Rio de Janeiroban, ennek a típusnak a szülőhazájában is rendkívül elterjedt, csakúgy, mint Angliában, s most már hazánkban is elérhető.

Kezdetben még a legnagyobb plasztikai szaktekintélyek is először meglehetősen szkeptikusak voltak, mikor az első nők kifejezetten hegyes végű mellimplantátumok beültetetését kérték, de azóta már számtalan nő fordult hozzájuk hasonló kéréssel.

“Ezekről az implantátumokról első pillantásra valóban a Reklámőrültek sorozat juthat az emberek eszébe, illetve Madonna 1990-es Vogue című videoklipje, amelyben szabályos tölcsér alakú melltartóban szerepelt” – nyilatkozta az egyik angol sebész.

Szerinte ezek a speciális formájú implantátumok meglepően jól működnek, ugyanis egyszerre emelik meg a mellet és adnak teltséget a mell felső részének is, miközben az összhatás teljesen természetesnek hat – legalábbis a plasztikai sebész szerint. Korábban csak a hagyományos kerek, illetve csepp valamint többféle anatómiai formájú implantátumok voltak elérhetőek a páciensek számára. Ezek a standard formák nem minden nőnek felelnek meg, és a jelenleg hódító kúp vagy tölcsér formájú implantátumok új távlatokat nyithatnak a plasztikai sebészet területén.

Számos szempontot figyelembe kell venni, mielőtt valaki eldönti, hogy milyen mellimplantátumot válasszon magának. A beavatkozás előtt pontosan fel kell mérni a páciens mellkasát és bordázatát, hogy kiderüljön, melyik implantátum lehet számára az ideális. Ha valaki a tökéletesen kerek melleiről ismert Jordanre szeretne hasonlítani, annak ezek a hegyes implantátumok nem lesznek megfelelők, inkább azok számára ajánlják, akik telt keblekre, szép dekoltázsra vágynak, miközben megmarad a természetes összkép.

Az oldal további használatával elfogadja a cookie -k használatát. Bővebben

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás